Donhu

Van néhány gondolatom a párkapcsolatokról.

A kiegyensúlyozott kapcsolatban az ember tiszteli a párját. Tiszteli, (tiszetl, ahogy Ali G mondaná), vagyis nem emel rá kezet, nem bosszantja, előzékeny vele, megpróbál segíteni neki a napi gondjaiban. Ha tiszteled a párod, akkor nem beszélsz vele csúnyán. Ez alapvető dolog, tudom. Most tuti azt gondolod, hogy hülye vagyok, mert ezt mindenki tudja. Pedig nem. Nagyon tévedsz. Ugyan is vannak olyan (többnyire) nők, akik azt hiszik, hogy a mindennapi pofonok hozzá tartoznak az élethez, és biztos mindenki megkapja őket. Hát fel kell, hogy világosítsalak, kedves „rendszeresen bántalmazott”, hogy ez egyáltalán nincs így. Ugyan is akit szeretek, azt nem bántom, sem fizikailag, sem lelkileg.

És itt el is érkeztünk a másik nagy problémához, a lelki bántalmazáshoz, más szóval a lelki terrorhoz. Ha nem azzal a gondolattal, érzéssel mész haza, hogy „de jó lesz végre otthon, a párom karjaiban megpihenni”, hanem az az érzés kerít hatalmába, hogy „basszus, tuti megint én leszek a hibás, hogy valamit nem sikerült időben megcsinálnom”, vagy „mit kapok én már megint, és egyáltalán ma mit csináltam rosszul?”, akkor ott bizony baj van. Ha a párod kihasználja a gyengéidet, ellened fordítja a hibáidat, akkor ott bizony már meghalt az a kapcsolat, legjobb lenne ha befejeződne. És ha ilyenkor csak az tud eszedbe jutni, hogy másnál is biztos így van, vagy még sokkal súlyosabb a helyzet, akkor tévedsz!

„Juj, mi lesz akkor, ha elhagyom a párom? Hogyan találok másikat? Pedig annak idején naponta kaptam tőle virágot, és milyen komolyan udvarolt… Az újam köré csavartam, és minden gondolatomat leste. Milyen szép is volt, óóó.„

Háta puha álomvilág testéből érdemes lenne a daganattá burjánzott „szerelmes kapcsolatodat” kitépni, kioperálni, mert (akár) halálos betegség részese lettél immár. Az életed egy nagy nulla, mint ahogy lassan Te magad is az leszel. És ez nem jól van így, és MÁSNÁL SEM ÍGY MŰKÖDIK!