Elgondolkodtam a nemrég lecsengett halottak napján. Valami mindig is zavart ebben az ünnepben, és ma rájöttem, hogy micsoda. Példátlanul diszkriminatív az élőkkel szemben! Mi az, hogy saját magunkat nem ünnepelhetjük ilyenkor? Mennyire hülyeség már, hogy nem járhatunk ki a saját sírunkhoz? Feltételeket szabnak ennek, miszerint el kell haláloznunk? Hát nem!
Javaslom, legyen ez a nap a „leendő halottak napja” is! Igen is kellene egy rész a temetőkben, ahol emléket állíthatnánk magunknak. Végre nem holmi giz-gaz lenne a sírunkon, hanem a kedvenc virágunk. Olyan és annyi mécsest gyújthatnánk, amilyet és amennyit szeretnénk! Évente cserélhetnénk a fényképünket a sírunkon, hogy mindig a legfrissebb legyen rajta. Láthatnánk, hogy a rokonok mennyire foglalkoznak az emlékünkkel, azaz, hogy ki mennyire szeret!
Sőt, hogy tetézzük a kezdeteket, akár a saját temetésünkre is elmehetünk! Olyan puccos temetésünk lehet, amilyet csak meg tudunk álmodni. Sírhatunk, nevethetünk, a kedvenc zenénk szólna, és mindenki eljönne, akinek csak fontosak voltunk (eddig). Na mondjuk odáig már csak a merészebbek mehetnek el, hogy akár csajozhatnának is a temetésükön.
Az ötletek kimeríthetetlenek, akinek még van, az írja meg.
Keresek továbbá olyan temetkezési vállalkozásokat, akik az ilyesmit lebonyolítják, esetleg olyan temetőket, amelyek már kissé el vannak hanyagolva, és így próbálnák temetői turizmussal fellendíteni a temetőjüket. (Természetesen az élők a sírhelyeket vagy urnahelyeket ugyan úgy megváltanák, mint a mostani szokás szerint a hozzátartozók).
Szeressük az ünnepeinket, és formáljuk a saját kedvünkre!
Utolsó kommentek